Idén huszadik alkalommal látogathatott el egy maréknyi lelkes fizikushallgató a Mafihe jóvoltából a Genf mellett található CERN-be. A február 3-7. között megrendezett kirándulás kora este vette kezdetét egy röpke tizenhat órás utazással, melyet követően kissé fáradtan, ám nagyon is lelkesen kászálódtunk le a buszról.

Utunk első állomása az EPFL, a Lausanne-i Műszaki Egyetem volt, ahol bepillantást nyerhettünk az ott zajló plazmafizikai kutatásokba, és megtekinthettük azt a közepes méretű tokamakot, melynek különlegessége, hogy tórusz alakú elektromágnese háromszor olyan magas, mint széles. Sőt az intézet munkatársai jóvoltából nem csupán kikapcsolt állapotában láthattuk testközelből az eszközt, hanem – persze tisztes távolságból, az irányítóterem monitorján – mi is elcsíphettük azt a röpke két másodpercet, amíg a tokamak belsejében az anyag plazmaállapotba került.

Útikalauzunk keserédes mosollyal az arcán elmondta, az itt zajló tudományos munka gyümölcsét igazán majd unokáink, de talán csak az ő unokáik arathatják le – a hosszútávú cél ugyanis olyan fúziós erőművek előállítása, melyek segíthetnek megoldani az emberiség energiaellátásával kapcsolatos problémákat.

A kutatóintézet megtekintése után az egyetemi menzán ebédeltünk meg, majd szabad program következett, mely során a legtöbben bebarangoltuk Lausanne belvárosát, megnéztük a Genfi-tavat és a város tetején álló impozáns katedrálist, és gyönyörködtünk az onnan nyíló mesés kilátásban.

A hideg idő ellenére csak sötétedés után indultunk el Meyrinben található szállásunk felé, mely igen különleges hely volt: egy atombunker, melynek két szobájában ötven ember fér el, és ahol ugyan konyhahelyiség nincs kialakítva, és a hűtőt is nélkülöznünk kellett, a legfontosabbal, wi-fivel rendelkezett. Éjszakába nyúló vidám beszélgetést és iszogatást követően tértünk nyugovóra.

Másnap a program már a CERN-ben, annak is a látogatóközpontjában folytatódott, ahol megtekintettük a mindenki számára publikus és ingyenes kiállítást, mely bemutatja a CERN legfontosabb kutatásait, így igen hasznos felkészítőnek bizonyult másnapi szakmai túránkhoz. Az udvaron pedig régi, többségében űrhajókra vagy tengeralattjárókra emlékeztető kísérleti eszközökben gyönyörködhettünk, és természetesen az ajándékboltot is felfedeztük magunknak.

Ezután újra városnézés következett, ezúttal Genfben. Miután néhány útitársammal közösen bejártuk a Természettudományi Múzeum termeit, ahol az állandó kiállítás mellett éppen egy az exobolygóknak szentelt tárlat is megtekinthető volt, úgy döntöttem, nyakamba veszem a belvárost. Itt sem maradhatott ki az impozáns katedrális megtekintése, de egy igen érdekes kortárs művészeti tárlatot is sikerült felfedeznem, és persze egy édességboltot is, ahol legalább tízféle svájci csokoládékülönlegességből kaptam ingyenes kóstolót.

Szakmai szempontból leginkább a harmadik nap bizonyult eseménydúsnak. Az előző nap a kiállításon szerzett tudással felvértezve előbb a LEIR gyorsítógyűrűt, majd az „Antiproton Gyárban” található Antiproton-lassítót néztük meg kisebb csoportokban. Mivel mindezt az itt dolgozó szakemberek társaságában tehettük meg, minden kérdésünkre választ kaphattunk a kísérletekkel kapcsolatban. A telephelyen sétálva azonban nem csupán tudományos ismeretekkel gazdagodhattunk, túravezetőink sok érdekes információt osztottak meg velünk a CERN munkatársainak mindennapjairól, és jártunk annál a határkőnél is, mely jelzésértékűen elválasztja egymástól a telephely francia és svájci oldalát – a parkoló kellős közepén.

A CERN menzáján elfogyasztott ebédet követően buszra szálltunk, és meglátogattuk az SM18 névre keresztelt tesztüzemet, ahol közelről nézhettük meg azokat az alkatrészeket, melyek az LHC gyűrűjét építik fel.

Utunk fénypontja természetesen a Nagy Hadronütköztető CMS detektrorának megtekintése volt. A detektorról szinte kivétel nélkül minden fizikus és fizikushallgató ismeri a száraz adatokat, ám az, hogy mennyire hatalmas valójában, és mennyi apró alkatrészből áll össze, valójában csak akkor tudatosul az emberben, amikor ott áll tőle karnyújtásnyira – ahogy az itt zajló kísérletek jelentőségének mértéke is. Míg mi igyekeztünk a lenyűgöző látványt minél több fényképen megörökíteni, túravezetőnk, aki munkájának köszönhetően minden nap láthatja a CMS-t, elnéző mosollyal az arcán csóválta a fejét – majd feltette a kérdést, hogy ki szeretne ott dolgozni. Azt hiszem, akkor és ott kicsit mindannyian arra vágytunk, függetlenül választott szakirányainktól.

Miután visszaérkeztünk a CERN látogatóközpontjához, buszra szálltunk, és hazafelé indultunk, tele élményekkel – bár a hazaút is tartogatott némi izgalmat bezárt benzinkutaknak és egy szűk lichtensteini utca éles kanyarának köszönhetően.

Mindenkit arra biztatok, jelentkezzen a következő kirándulásra – higgyétek el, ezt nem szabad kihagyni!