PHB beszámoló

Szeptember 24-én második szülinapját ünnepelte a Pécsi Helyi Bizottság, s a tisztújító után részben megújult elnökséggel vágtunk neki az új tanévnek. Két év alatt igen sok minden történt, több rendszeres, visszatérő programot sikerült kialakítanunk. Ilyenek a Jeges tea tudományos ismeretterjesztő előadássorozat, a Gólyaköszöntő, az intézeti karácsonyozás és a Scavenger Hunt.

Persze nem maradhatott el a Pécsi Hétvége sem, melyet szerencsére az elmúlt évben igen nagy érdeklődés övezett. Az idei Gólyaköszöntő már lezajlott, Dávid Gyula és Raffai Péter tavalyi előadásai után idén ősszel Csabai Istvánnal kerül megrendezésre a Jeges tea. Végre „Egy kisüsti fizika” címmel megtartottuk rég előkészített kvízünket, s már készülünk a következő eseményünkre, ahol a nyáron világot látott tagjaink mesélhetnek arról, mit fizikuskodtak a szünidő alatt.

A tisztújítón új program- és gazdasági felelőst választottunk, s – habár hivatalos tisztséggel nem rendelkezik még -, egy tiszteletbeli elnökség-segítő taggal is gazdagodtunk Kaszás András személyében.

phb

Íme, az elnökség tagjai:
Nagy-Csiha Zsuzsanna – elnök
Szegő Dóra – titkár
Palkovics Péter – programfelelős
Horváth Bálint – gazdasági felelős
Vida Zsombor Álmos – honlapfelelős
Krizsán Gergő – általános elnökségi tag
Kaszás András – „elnökség-segítő” tag
Kriszbacher Gergő – ellenőrző bizottsági tag.

Friss lendülettel, sok-sok ötlettel érkező új elnökségi tagjainknak (is) hála az egész csapat nagy lelkesedéssel vágott neki a tanévnek, s reméljük, hogy hagyományainkat sikerül továbbadnunk a feltörekvő nemzedéknek. 🙂

Nagy-Csiha Zsuzsi
Elnök – Mafihe PHB