2013. július 4-én jó hír érkezett Ocorrafoo Cobange biológus postaládájába, aki az eritreai Asmar Wassee Institute of Medicine–ben dolgozik. Egy hivatalos levél volt, amelyben örömmel értesítették, hogy publikálásra érdemesnek találták a két hónappal azelőtt beküldött cikkét a Journal of Natural Pharmaceuticals újságba. Ebben az írásban egy zuzmóból kinyert vegyület rákellenes hatásairól értekezett.
Ez eddig nem is lenne különös, ha nem egy álcikkről lett volna szó, amelynek hibáit egy kémiából a középiskolás szintnél kicsit többet tudó bíráló rögtön kiszúrta volna. A cikk szerzője a Science egyik újságírója, akit véletlenül sem Ocorrafoo Cobangenak hívnak, sőt valóságban a Wassee Institute of Medicine nevezetű intézmény sem létezik.
John Bohannon, a szerző tíz hónapon át küldte be ennek a cikknek 304 verzióját kisebb változtatásokkal az angolul úgynevezett „open-access journals” típusú újságoknak, amelyeket talán ingyenesen elérhető internetes újságoknak fordíthatunk. Több mint a felük észre sem vette a bennük rejlő fatális hibákat és elfogadta a cikket.
Körülbelül egy évtizede jelentek meg a hasonló ingyenesen hozzáférhető internetes médiumok, melyek azóta gombamód szaporodnak. Azonban a legtöbbjük megjelentetőit homály fedi, sem a felelős szerkesztő kiléte, sem a pénzügyi hátterük nem nyilvános. Ez természetesen nem véletlen. A Science kutatói az újságok szerkesztőitől kapott e-maileket IP-címeken keresztül visszakövetve meglepő dologra bukkantak. A legtöbbjük címe teljesen más országból érkezett, mint ami a hivatalosan oldalukon szerepelt. (Általában a nyugati országok helyett Afrikából, illetve Ázsiából, azon belül is főként Indiából.)
Például az előbbiekben említett Journal of Natural Pharmaceuticals a következőképpen ír magáról: „egy szakmailag lektorált lap, amelynek célja minőségi cikkek, rövid írások, illetve elemzések közlése a farmakológiai ipar természetes termékeiről”. Időközben pedig fény derült, hogy ezt a folyóiratot megjelentető cég több mint 270 egyéb újság mögött áll.
Azonban a helyzet nem olyan elkeserítő, mint amilyennek elsőre tűnhet. Létezik egy adatbázis, amely a DOAJ (Directory of Open Access Journals) névre hallgat. 10 éve alapította Lars Bjørnshauge, a svédországi Lund egyetem könyvtárkutatója. Célja az volt, hogy összefogja a nyilvánosan hozzáférhető internetes folyóiratokat. Jelenleg több mint 8000 újság elérhetőségét és legfontosabb adatait tartalmazza.
Létezik egy másik lista is, amelyre való felkerüléstől azonban az újságok rettegnek. Ezt Jeffrey Beall, a denveri Colorado Egyetem könyvtárkutatója szerkeszti. Valójában csak egyetlen oldalból áll, melyben listázza azt a jelenleg több mint 200 folyóiratot, amiket „ragadozóként” jellemez. Ez találó elnevezés azokra a kiadókra, melyek szakszerűtlen praktikákkal élnek, kezdve a nem tisztázott megjelentetési díjtól, a nem nyilvános szakmai bírálórendszeren át a hibás angol nyelvtanig. Sajnos az ilyen újságok száma exponenciálisan nő. Legutoljára három hónap alatt duplázódott meg a listán szereplők száma.
A cikk szerzője, célpontjait a két listáról ollózta össze. Első körben a DOAJ-ból kihúzta azokat a folyóiratokat, amik nem angol nyelven publikáltak, vagy nem rendelkeztek hivatalos árral, amiért publikálni lehet bennük. 2054 folyóirat maradt 438 kiadótól. Beall listája pedig a cikk írása idején 181 kiadót listázott, melyek közül 35 volt átfedésben az előbbiekkel. Ez azt jelenti, hogy a „ragadozók” egyötödének sikerült bekerülnie a DOAJ listájára. Ezek után pedig témakör szerint leszűkítette a biológiával, kémiával, illetve orvostudománnyal foglalkozó újságokra a keretet. Végül 304 maradt. Ezek közül 167 szerepelt a DOAJ-ban, 121 pedig a Beall listáján.
A cél egy olyan cikk létrehozása volt, mely első ránézésre egy teljesen átlagos tudományos publikáció, annak minden szükséges elemével együtt. Melynek sajátossága viszont az, hogy egy hozzáértő lektor néhány perc alatt felismerne több alapvető hibát, melyek miatt publikálhatatlannak minősítené.
Azonban több ugyanolyan cikk beküldése sok újsághoz feltűnő lehetne. Ennek elkerülése végett a szerző írt egy programot, mely egy sabloncikk megfelelő helyeire beillesztette a cikk lényegét tartalmazó adatokat. A recept a következőképpen nézett ki: X fajú zuzmóból kinyert Y molekula meggátolja Z típusú rákos sejt növekedését.
Továbbá különböző álneveket is generálnia kellett, például az említett alkalommal használt Ocorrafoo M. L. Cobange. Ezeket egy internetes afrikai névadatbázisból vett kereszt és családnevek összekeverésével kapta. Továbbá nem létező egyetemeket generált az afrikai fővárosok neveit felhasználva.
A cikk maga egy nagyon egyszerű kísérleten alapszik. Elsőként a rákos sejteket tartalmazó üvegcsébe juttattak a vizsgált molekulából különböző mennyiségeket és azt vizsgálták, hogy van-e ennek hatása a beteg sejtek növekedésére. A második kísérletben pedig még sugárterápiás kezelést is szimuláltak különböző dózisú sugárzások használatával.
Rengeteg fatális hiba van a cikkben, például rögtön az első diagram teljesen értelmetlen. A képaláírás szerint ugyanis egy dózisfüggést láthatunk az adatokban. Azonban maga az illesztett egyenes ennek ellenkezőjét mutatja. Továbbá az alkalmazott molekula koncentrációja öt nagyságrendes intervallumban mozgott és még pikomolos értékkel is mutatott hatást.
Az előbbi jelenségekre ráadásul kézenfekvő magyarázatot ad az „Anyagok és módszerek” fejezetben taglalt eljárás. Ugyanis a vizsgált molekula alkoholban lett feloldva és ezt adták hozzá a sejtekhez, míg a kontroll csoport esetében nem adagoltak semmit. A második kísérlet hibája pedig még ennél is egyértelműbb. Itt ugyanis a kontroll csoportot egyáltalán nem sugározták be, így egyszerűen a sugárzás hatását mérték, persze csak átvitt értelemben.
Még egy dolgot kellett hitelessé tenni az írásban. A cikk nyelvezetét. Ugyanis nem várható el egy ismeretlen afrikai kutatótól a tökéletes angolság. Ezért a szerző a cikket Google translate-tel franciára, majd onnan visszafordította angolra és a legkomolyabb jelentésbeli hibákat kijavította.
Az eredmények
A kísérlet ideje alatt 157 folyóirat fogadta el a cikket publikálásra és csak 98 utasította vissza. A fennmaradó 49 újságból 29 teljesen elhagyatottnak tűnik. Jó eséllyel fenntartóik nem láttak jövőt bennük. A maradék 20 folyóiratnál pedig még mindig folyik a bírálat. Átlagosan 40 napig tartott a cikk elfogadása és csak 24-ig az elutasítása.
A 255 folyóiratnál, amelynél a cikk az egész folyamaton keresztülment és visszajelzés is érkezett róla, 60%-nál feltehetően egyáltalán nem is vizsgálták meg tüzetesebben, nemhogy elbírálták volna. A visszautasítók esetében ez jó hír, hiszen ebből látszik, hogy az írás el sem jutott a szakmai bírálatig, hanem már előtte fennakadt az első körön. Azonban az elfogadók esetében ez szomorú, hiszen így feltehetően el sem olvasták a cikket, mielőtt publikálásra késznek ítélték volna.
Még a 106 esetben is, amikor észrevehetően történt valami bírálat, a folyóiratok 70%-a elfogadta a cikket. Legtöbbjük csak a külsőségi elemeket sérelmezte, például az írás formátumát, kinézetét és néhány súlyosabb nyelvi hibát. Mindössze 36 kapott szakmai bírálatot a 304 beküldött cikkből, de ezek majdnem felét, 16 cikket az alapvető hibák ellenére elfogadták.
A fentebb említett Beall „szégyenlistájára” többségében oda illő folyóiratok kerültek. Ugyanis az ezekre beküldött cikkek 82%-át elfogadták. Bár a maradék 18%-ot elutasították, azonban a beküldött írás messzemenően nem üti meg az átlagos szintet sem, így az átlagosnál jobb eséllyel rostálhatták ki. Nagyobb meglepetés, hogy a megbízhatónak tekintett DOAJ listán szereplő újságok 45%-a publikálásra alkalmasnak ítélte a cikket.
A megcélzott újságok kb. egyharmada (79) indiai székhellyel rendelkezik, melyek közül 64 elfogadta a cikket. A következő legnagyobb, nyílt elérésű folyóirat publikáló ország az Amerikai Egyesült Államok, mely esetében egy fokkal jobb az arány, 26 elutasításról és 29 elfogadásról beszélhetünk. Azonban ezek a kiadók csak a befizetett pénz első céljai. Könnyen lehet, hogy a cégek, melyek learatják a profitot nem is itt, hanem Európában, vagy az Egyesült Államokban székelnek. Ugyanis több folyóiratot hivatalosan nagyobb publikáló láncok jelentetnek meg, melyek székhelye a nyugati világban van.
Azonban nincsen minden veszve. A Science-ben megjelent cikk szerzője bizakodva tekint az ingyenesen olvasható internetes folyóiratok jövője felé. Ugyanis ez a fajta tudományos közlés még gyermekcipőben jár és többek között emiatt uralkodhatnak ilyen „vadnyugati állapotok” a publikálók körében.
Több tudós szerint viszont, ha tradicionális újságokat célzott volna meg az álcikkel, hasonló eredményt kapott volna. Nagy vonalakban elmondható, hogy a tudományos közlés jövője az ingyenesen elérhető internetes folyóiratokban lehet, a kérdés csak az, hogy milyen rögös és milyen hosszú út vezet addig, mire hasonlóan megbízhatóak lesznek, mint a Science és a Nature.
Galgóczi Gábor