EHB

Sziasztok!
Vanó Lilla vagyok, az EHB frissen megválasztott elnöke. Pár hete megalakult az új elnökségünk, idén minden posztra új ember került. Maradtak néhányan a régi elnökségből, akik most más tisztséget töltenek be, de sok új taggal is bővültünk.

Az elnökség tagjai:
Vanó Lilla – elnök
Papp Dorottya – titkár
Kovács Gábor – programfelelős
Rehó Richárd – honlapfelelős
Sveiczer András – PR-felelős
Biricz András – FÓKA koordinátor
Bélteki János – általános elnökségi tag
Rácz Gergely – általános elnökségi tag
Tuhári Richárd – általános elnökségi tag

Reméljük, nem okozunk majd csalódást, és szokásunkhoz híven a fizikushallgatók igényeinek megfelelő programokat nyújtunk majd. Céljaink között szerepel a hagyományos események megtartása, mint például a Fiziqs Activity, a Fiziqs Foci, a Tea és kex és az Előadói Kör. Gondoskodni szeretnénk a fizikushallgatók kulturális életéről is, így színházlátogatás is szerepel a terveink között. Az MFHB-val megtartjuk két közös programunkat: a MOEV-et, azaz az Országos Előadói Versenyt, melyen bárki kipróbálhatja magát, milyen is előadást tartani valamilyen tudományos témából; illetve a TDK Hétvégét. Utóbbit rendhagyó módon ősszel fogjuk tartani, és mostantól TDK Hét lesz a neve. Ezentúl hétköznap délutánonként, esténként hallgathatják meg a kutatni vágyó fiatalok a lehetőségeket, közvetlenül leendő témavezetőiktől. Tavasszal szeretettel várjuk majd vidéki fizikustársainkat és természetesen a budapesti tagokat is a második alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Hétvégére, mely tudományos és közéleti programokat is kínál majd. Aktív együttműködésben maradunk továbbra is az ELTE TTK HÖK Fizika Szakterületével is, hiszen közös célunk, hogy minőségi és hasznos programokat szervezzünk a fizikushallgatóknak.

Továbbra is működni fog a Fizika Oktatás az Alapoktól, azaz a FÓKA nevű kezdeményezésünk, mely azon hallgatókat hivatott segíteni, akiknek szükségük van némi korrepetálásra egy-egy fontos tárgyból.

Általában meg lehet minket találni a Mafihe irodában, azaz az ELTE 2.106-os termében, kérdéseitekkel, ötleteitekkel bármikor kereshettek bennünket!