PHB

Happy birthday to me!!!
Tavaly ősszel alakultunk, hihetetlen, hogy már egy év telt el azóta. Már az idei Tisztújító Taggyűlésen is túlestünk, s elnökségünk jelentősen át is alakult! Fájó szívvel búcsút vettünk alapító elnökünktől, Kriszbacher Gergőtől, akinek ezúton is köszönjük egy éves munkáját. Szerencsére akadtak újabb lelkes emberek, így két új elnökségi taggal vágunk neki az új évnek.

Az új elnökség:
Nagy-Csiha Zsuzsanna elnök
Szegő Dóra titkár
Krizsán Gergő – programfelelős
Szám Anita – gazdasági felelős
Vida Zsombor Álmos – honlapfelelős

Tervekből nincs hiány, néhányat pedig már sikeresen meg is valósítottunk. Sok éve először részesültek méltó fogadtatásban a hozzánk érkező gólyák, s már számháborúztunk is egyet. Az egyetemünk Fizikai Intézetében idén elindult az angol nyelvű képzés. Fontosnak tartjuk, hogy a külföldi hallgatókkal is szoros kapcsolatot ápoljunk, ezért International Eveninget szerveztünk, ami – örömmel mondhatjuk – nagyon jól sikerült! Mi is nagyon sok érdekes információval gazdagodtunk, többek között hallottunk vietnámi és koreai népdalt, megismertük a koreai írás alapjait és megtudtuk, hogy az albánok nem tudják, mennyit iszik, vagy milyen részeg egy albán szamár…

Következő programunk a Szakhét lesz, mely november közepén kerül megrendezésre, s melynek szervezésében idén is nagy szerepet vállalunk. Szeretnénk útjára indítani a Jeges Tea előadás-sorozatot, és természetesen idén is lesz Pécsi Hétvége, ennek pontos időpontját a Közgyűlésen fogjuk megbeszélni. Ezen kívül több kisebb programot is tervezünk, mint a Kis Üsti Fizika (más nevén Kocsma Kvíz), Fizikus Karácsony, Scavenger Hunt, kirándulások. A tavalyinál is jobban szeretnénk reklámozni a „Nagy” Mafihe rendezvényeit, szeretnénk, ha végre a versenyeken is képviseltetné magát az egyetemünk.

Szóval sok tervünk van, szerencsére egyelőre lelkesedésből sincs hiány, remélem, jövő ilyenkor pozitívan fogunk visszaemlékezni az előttünk álló évre!

Nagy-Csiha Zsuzsanna
PHB elnök