MFHB

Az október kilencedikén tartott taggyűlésen újraválasztottuk az MFHB elnökségét. Az ülésen megjelentek szerény létszáma ellenére minden fontos pozícióra akadt jelentkező.

Székely Ákos elnök, Zsuga Lilla Veronika titkár és programfelelős, Garaguly Gergő János gazdasági felelős, Balogh Ferenc és Orth Alán általános elnökségi tagok munkájára számíthattok leginkább a következő év során.

Az idei év első programja az EHB-val közösen megrendezett Mafihe Országos Előadói Verseny, melynek első helyezettje ingyenes részvételi lehetőséget nyer a 2015-ös CERN kirándulásra. A versenyt november 22-én tartottunk volna, de sajnos jelentkezők hiányában kénytelenek voltunk elhalasztani.
A második nagy megmérettetés az évek óta húzódó fizikuspóló rendelés lebonyolítása lesz. Erre előreláthatólag a tavaszi félév regisztrációs hete környékén kerül majd sor.  A tél folyamán lehet még számítani planetárium látogatásra az ELTE épületének tetején. Ennek időpontja még nem végleges, igyekszünk úgy megszervezni, hogy minél többeteknek legyen lehetősége eljönni.
Idén már harmadik alkalommal a Wigner Jenő Szakkollégium a hivatalos szervezője a Szak7-nek, melyen az MFHB az elmúlt években csak kisebb feladatokat tudott elvállalni. Idén tavasszal viszont szeretnénk részt vállalni a fontosabb feladatokból is, építve ezzel is kapcsolatunkat a szakkollégiummal.
Elöljáróban ennyit a tervekről. Minden egyéb információt igyekszünk minél előbb a rendelkezésetekre bocsátani. Minden érdeklődőt, szervezni vágyó hallgatótársat szívesen látunk az üléseinken. Új ötletekből, kitartó emberekből soha sem elég.
Mindezek mellett szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Almády Balázsnak, az MFHB leköszönő elnökének kitartó és eredményes munkáját.

Székely Ákos, MFHB elnök